|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 23 találat | lapozás: 1-23 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Oltyán László 1990. augusztus 7.A kormány 843-as számú, júl. 26-i keltezésű határozatával kinevezte a megyei prefektúrát. A magyar képviselők és szenátorok tiltakoztak az antidemokratikus főispáni /prefektusi/ kinevezések ellen, de semmit sem értek el. Az ellenzék eltűnt a porondról. A fiatalok mondták ki először: Ellopták a forradalmat! Megteremtették Golániát. A kormány hívta a bányászokat. Itt többpártrendszerről beszélünk, de szava csak egy pártnak lesz, állapította meg Oltyán László. Ceausescu régi emberei most a kormánypárt hívei. /Oltyán László: Ellopták a forradalmat! = Népújság (Marosvásárhely), aug. 11./1995. április 29.Sepsiszentgyörgyön négy magyar könyvkiadó működik: a/ Bon Ami 1994 szeptemberében született, első könyvük decemberben látott napvilágot: Magyari Lajos Út az alkonyatba című verseskötete. Terveik között tudományos munkák és a gyermekirodalom is szerepelnek. b/ A Trisedes Press előnye, hogy nagy kapacitású nyomdája van, hátránya, hogy nincs tőkéje, mondja Gajzágó Márton vezérigazgató. Megjelent könyveik között van Oltyán László Erdélyi elmebaj című regénye, Domokos Ernő Menedzsment ábécé, távlati céljuk a Politikai füzetek sorozat indítása. c/ Az Európai Idő 1991-ben kezdte meg Orbán Balázs Székelyföld leírása füzetekben való megjelentetését, a huszadiknál tartanak, még hat van hátra. Másik nagy vállalkozásuk, tájékoztat Willmann Walter főszerkesztő-helyettes, a százkötetes Jókai-sorozat, most tartanak a tizediknél. d/ Az 1991-ben alakult Castrum Kiadó, élén Szabó Bojta cégvezetővel irodalmi antológiákat hoz ki. Az első volt Isten kezében /hazai költők istenes versei/, azután a Hazahív a hűség /vallomás a szülőföldről/, a harmadik Arany és kék szavakkal /szerelmes versek/, a negyediket most szedik: Versekben tündöklő Erdély. A folytatáson most dolgoznak, erdélyi magyar költők sorsverseit tartalmazza. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 29-30./2005. október 1.Szeptember 30-án Marosvásárhelyen emlékeztek Oltyán László /1935-1990/ újságíróra, íróra. A Népújság szerkesztősége, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, valamint a Marosvásárhelyi Írói Egyesület szervezésében emléktáblát helyeztek a Népújság szerkesztőségi épületének falára. Oltyán László, mint a Vörös Zászló, majd több mint egy év megszakítással, a Népújság munkatársa itt írta emlékezetes, meg nem alkuvó riportjait, cikkeit. Az emléktábla-leleplező ünnepségen Szucher Ervin újságíró, a Krónika munkatársa, a Pro Novum Kulturális Egyesület elnöke elmondta: egyedi alkalmon vehet részt az emlékező közönség, hiszen tudomása szerint eleddig nem állítottak még Erdélyben emléktáblát újságírónak. Oltyán László meg merte tenni, hogy amikor a rendszert dicsőítő cikkeket rendeltek tőle, megtagadta a „parancsot” és letette tollát. Kényelmes szerkesztőségi irodáját gyári műhellyel cserélte fel, inkább az inasságot választotta, és a rendszerváltásig gyári munkásként kereste kenyerét. Tófalvi Zoltán írókollégaként és barátként beszélt Oltyán Lászlóról, aki most lenne hetvenéves és tizenöt éve már nincs közöttünk. Az 1989 után továbbra is a gyárban „felejtett” újságíró – a marosvásárhelyi fekete március egyik legmegrázóbb riportjának szerzője – éles szemmel, szinte hihetetlen pontossággal jósolta meg a következményeket, elkövetkező éveket. Végül leleplezték az emléktáblát, Kolozsvári Puskás Sándor szobrászművész alkotását, Balogh József öntőmester munkáját. /Nagy Botond: Volt, aki meg merte tenni... = Népújság (Marosvásárhely), okt. 1./2007. augusztus 23.A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete hagyományos, szeptember eleji gyergyószárhegyi tábora idéntől újabb ünnepi pillanattal gazdagodik. A MÚRE nívódíjai és az évről évre szaporodó különdíjak mellett idéntől Oltyán László-emlékdíjat is osztanak. Oltyán László /Marosvásárhely, 1935. aug. 19. – Marosvásárhely, 1990. nov. 16./ szerszámlakatosként kezdte pályafutását, majd 1958-tól a helyi napilap, a Vörös Zászló munkatársa, 1959-től a bukaresti Ifjúmunkás riportere lett. 1962-től 1988-ig ismét a Vörös Zászlónál dolgozott. Irodalmi igényű, színes riportjaiban akár a teljhatalmú hatóságokkal dacolva mindig a kisember pártjára állt. Amikor úgy érezte, hogy semmiként nem állhat be a rendszert és annak vezetőjét dicsőítők sorába, 1988-ban kilépett a sajtóból, elment segédmunkásnak a gyárba. Bátor gesztusával a többség tiszteletét és a hatalom ellenszenvét vívta ki. Csak jó két hónappal a ‘89-es fordulat után térhetett vissza a helyi napilaphoz, miután annak olvasói nyílt levélben kérték Oltyán László újraalkalmazását. Halála után 15 évvel a Pro Novum Kulturális Egyesület a Népújság támogatásával, a MÚRE és a Marosvásárhelyi Írói Egyesület közreműködésével emléktáblát állíttatott a szerkesztőség Dózsa György utcai székházában. A kétnyelvű márványtáblára rögzített bronzplakett Puskás Sándor szobrászművész alkotása. /Barabás Blanka: Oltyán László-emlékdíj. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 23./2007. szeptember 10.Megújult környezetben, a Gyergyószárhegyi Alkotóközpont új épületében tartotta szokásos éves találkozóját a Magyar Újságírók Egyesülete. A Külhoni Magyar Újságírói Egyesületek Konvenciója által megalapított Sándorov Péter-díjat idén a New Yorkban élő Hámos László kapta. A Gyergyószárhegyi Alkotóközpont különdíját Horváth Aranynak ítélték, oda aki 47 éve dolgozik újságíróként hét könyv írója; nívódíjat kapott Szűcs László (írott sajtó) és Ulieru Rostás Emília (a magyar adás vágója). Idén első alkalommal adták át az Oltyán László-emlékdíjat, amelyet a család hozzájárulásával hoztak létre: oknyomozó riportjaiért Szekeres Attilának ítélték. Örökös taggá avatták Gáspár Sándort, a szövetség újraindításáért, és 9 évi elnöklése alatt tett erőfeszítéseiért. A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója új díját, a Messzelátó Díjat eredetileg Sándorov Péter kapta volna, aki a döntés után váratlanul elhunyt, ezért róla nevezték el. A díjat Hámos Lászlónak ítéltek oda, a HHRF.org honlapcsalád működtetőjének, aki ingyenes tárhelyet biztosít a magyar sajtónak: 115 egyéni honlapot üzemeltetve. Az Amerikában élő kitüntetett díját Moldován Árpád Zsolt vette át. /B. M. : MÚRE-díjak. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./2008. szeptember 23.Szeptember 19–20-án szervezte meg az idei MÚRE- tábort a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete Gyergyószárhegyen. Az idén rendezvény központi témája a sajtó és a hatalom viszonya volt. Ambrus Attila, a MÚRE elnöke azokról a veszélyekről tartott előadást, amelyekkel a romániai magyar – írott és audiovizuális – sajtónak kell szembenéznie. A rendezvény a MÚRE- nívódíjak és a különdíjak átadásával zárult. A Gyergyószárhegyi Alkotási Központ igazgatója, Kassay Péter idén Bölöni Domokost, a Népújság munkatársát tisztelte meg azzal, hogy a kulturális újságírásban, illetve a közművelődési életben kifejtett tevékenységéért átnyújtotta neki az intézmény különdíját. Bölöni Domokos nemcsak a Népújság munkatársaként jelentet meg cikkeket, hanem aktív művelődésszervező, szoros szálak fűzik a Sóvidékhez, hiszen Korondon közel 20 évig lakott, ahol tanár, iskolaigazgató, könyvtáros volt és ma is a korondi Hazanéző című lap főmunkatársa. MÚRE-dicséretben részesült Incze Ibolya, a Háromszék olvasószerkesztője. A Tomcsányi-díjat Bartha Zsófia, a székely-udvarhelyi Siculus Rádió munkatársa kapta. Oknyomozó riportjaiért Rostás Szabolcsnak, a Krónika szerkesztőjének Oltyán László-emlékdíjat és plakettet adott át az író özvegye. /Vajda György: MÚRE-tanácskozás Gyergyószárhegyen. Különdíj Bölöni Domokosnak. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 23./2009. április 29.Megjelent Oltyán László mintegy három évtizeddel ezelőtt írt regénye, a Fapapucsos messiások /Juventus Kiadó, Marosvásárhely/. A 19 évvel ezelőtt elhunyt szerző ebben a munkájában is a kiszolgáltatott kisembert helyezi regénye központjába. /Juventus Kiadó: Oltyán László: Fapapucsos messiások. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 29./2009. május 5.Megjelent Oltyán László mintegy három évtizeddel ezelőtt írt regénye, a Fapapucsos messiások /Juventus Kiadó, Marosvásárhely/. A 19 évvel ezelőtt elhunyt szerző ebben a munkájában írói- újságírói pályájára jellemzően ezúttal is a kiszolgáltatott kisembert helyezi regénye középpontjába. /Juventus Kiadó: Oltyán László: Fapapucsos messiások. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 5./2009. május 16.A szellemi élet kőkorszaka időnként vissza- visszatér, és illetékes személyek mondják meg a népnek, mi a való, és mi a valótlan. A próféta-költőt fölváltotta a pofákat vágó, fintorgó zenebohóc, sőt zenétlen bohóc. A szocialistának mondott népszolgálat után az irodalom gyakran cserben hagyja az olvasót. Bajor Andor azokat az írókat értékelte, akik, sohasem fordítottak hátat a valóságnak, és ennek köszönhetően a legdurvább diktatúra idején is maguk mellett tudhatták olvasóikat, legfőképpen pedig az erdélyi magyar olvasótábort. Ilyen író volt Oltyán László is, állapította meg Bölöni Domokos. Őt is, mint hőseit, az izgatta leginkább, hogy mi lesz gyermekeinkkel, tanítványainkkal, családjainkkal. Könyveivel a munkásemberek gyermekeinek útját szerette volna egyengetni. A gonoszság úgy hálózza be az 1989 előtti világot, mint a rák. Oltyán László hőse drágábban fizet tisztességhitéért: az életével Fapapucsos messiások /Juventus Kiadó, Marosvásárhely, 2009/ című regényében. Ha Oltyán László ma élne, vajon hogyan fejeznéd be a történetet? Mára minden gonoszság meghatványozódott. /Bölöni Domokos: Fapapucsban kopog a halál. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 16./2009. július 25.Oltyán László Fapapucsos messiások /Juventus Kiadó, Marosvásárhely/ című regényét átszövi a becsület piedesztálra emelése. A fapapucsos messiások az orvosok, akikbe a beteg minden bizodalmát veti. Nem számít, mennyibe kerül, csak gyógyuljunk meg, mondják. Aktuális a regény, annak ellenére, hogy írója 1990-ben elhunyt. Oltyán László nem bélyegzi meg a teljes orvostársadalmat, csak egyes orvosok révén világít rá az erkölcsi tartás fontosságára. Oltyán László marosvásárhelyi újságíró, író nemcsak riportjaival, regényeivel, egész életével a gerincességet példázta. A diktatúrában tényfeltáró riportjaival a kisember oldalán állt. Életében öt regénye jelent meg, halála után négy. Erdélyi elmebaj című önéletrajzi írását a Háromszék lapkiadó jelentette meg 1992-ben. /Szekeres Attila: Mit ér a becsület? (Gondolatok Oltyán László legújabb könyvéről). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 25./2009. augusztus 1.Marosvásárhelyen a Hangya-épület földszintjén árválkodik Oltyán László munkássága és életműve előtt tisztelgő szerény emlékplakett. Az újságíró 1935-ben született Marosvásárhelyen, és ugyanott hunyt el, 55 éves korában, 1990. november 16-án. A kommunista rendszer megtorlásai elleni tiltakozásképpen ott hagyta a szerkesztőséget, és a ‘89-es változásokig egyszerű gyári munkásként kereste kenyerét. Három évtizedes pályafutása alatt öt kötete jelent meg: A vészharang elhallgat (1970, kisregény), Csak egy szobát... (1973, kisregény), Sok víz lefolyt a Maroson (1978, riport), Érés idején (1981, regény), Felmentés (1986, regény). Halála után látott napvilágot az 1990. márciusi marosvásárhelyi véres eseményekről szóló Fehér Könyv, melynek társszerzője volt, majd az Erdélyi elmebaj (1992, dokumentumregény) és az Özönvíz után (2006, regény). Legutóbb a Fapapucsos messiások (2009). Oltyán László nem csak egy színfoltot jelentett az erdélyi magyar irodalomban és sajtóban, maga volt a remény sugarát megvillantó mécses. Az épületben följebb van az RMDSZ megyei szervezete. Jó lenne, ha Oltyán László sokat csúfolt plakettjét felvinnék az első emeletre. /Bölöni Domokos: Kegyeletsértés – „intézményes” szinten. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 1./2009. szeptember 17.Barabás Csibi Márti, az Új Magyar Szó riportere veheti át idén a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) éves közgyűlésén átadásra kerülő Oltyán László-emlékdíjat a hét végén Gyergyószárhegyen, jelezte Szucher Ervin, a Pro Novum Kulturális Egyesület elnöke. Voltak nagyon jó pályamunkák, amelyek közül kimagaslott két szerző teljesítménye, Barabás Csibi Mártié és a Mózes Lászlóé, utóbbi a Háromszék újságírója. A holtversenyt Csibi Márti nyerte. Ambrus Attila, a MÚRE elnöke az Oltyán László-emlékdíjat kitűnő lehetőségnek tartja arra, hogy az egyesület ne csak azokat díjazza, akiket életművük érdemesít fel, hanem a fiatalokat is. /Elismerték a tényfeltárót. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./ Emlékeztető: Salamon Márton László egy évvel ezelőtt az ÚMSZ főszerkesztőjeként élesen elítélte MÚRE-t, és a MÚRE szakmai díja odaítélésének módját szégyenteljesnek nevezte. Kifogásolta, hogy nem Barabás Márti, az ÚMSZ munkatársa kapta a legjobb tényfeltáró írásaiért járó kitüntetést. /Salamon Márton László: Csak a szégyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), 2008. szept. 24./2009. szeptember 21.Szeptember 18-án és 19-én Gyergyószárhegyen tanácskozott a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének mintegy 50 tagja. A hagyományos évi rendezvényre ezúttal nemcsak magyarországi, hanem vajdasági és muravidéki vendégek is eljöttek. Az első napon a rádiózásról volt szó: a közszolgálati és a kereskedelmi médiumok közötti eltérésekről. Éles vita volt az írott sajtó helyzetéről. Ambrus Attila, a MÚRE elnöke, a megjelenésének 160. évfordulóját ünneplő Brassói Lapok főszerkesztője átfogó képet alkotott a romániai magyar sajtó helyzetétől a rendszerváltástól napjainkig. Nagy gondot jelent a fennmaradásban, a megmaradásban a reklámbevételek csökkenése, továbbá a különböző politikai táborok elitjének befolyásolása, és nem utolsósorban a bulvárosodás, amely értékválsághoz vezet. A magyarországi helyzetképet vázolta fel a Népszabadság munkatársa, Tripolszky László. Szabó Zsolt, a Babes–Bolyai Tudományegyetem docense az újságíróképzés helyzetét ismertette. A találkozón bemutatták a MÚRE volt munkatársának, Adamovits Sándornak a Szellemi helyszínelés Nagyenyedtől Marosvécsig című könyvét. Átadták a MÚRE díjait. Az írott sajtó kategóriában Szabó Zsolt, a Művelődés főszerkesztője nemcsak több évtizedes sajtó- és szerkesztői munkája elismeréseként, hanem azért az oktatói tevékenységért, amelyet a Babes-Bolyai Egyetem újságírói karán végez, kapott nívódíjat. Az audiovizuális kategóriában a Román Televízió magyar adásának szerkesztő-műsorvezetője, Mosoni Emőke vehette át a díjat, az anyanyelvi kultúra megőrzése terén végzett munkájáért oklevelet kapott a Kolozsvári Rádió munkatársa, Orbán Katalin. Az Oltyán László családja által alapított díjat Csibi Márti oknyomozó írásaiért kapta. /-vagy-: Prés alatt a sajtó. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 21./2010. szeptember 20.„MÚRE-zsúr” SzárhegyenDíjakat osztott és szocializált a romániai magyar újságírószervezet Miután a tavaly Csibi Márti gyergyószentmiklósi újságíró vehette át az Új Magyar Szóban Riportok zöld szemmel címmel megjelent cikksorozatáért a tényfeltáró újságírói munkáért adományozott Oltyán László-emlékdíjat, idén a csíkszeredai Daczó Dénes és Daczó Katalin érdemelte ki a Pro Novum Kulturális Egyesület és Oltyán László családja által alapított kitüntetést. A díjat a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) hétvégi, gyergyószárhegyi konferenciáján adták át. Taroltak a kolozsváriak A díjkiosztó gálán egyébként a kolozsvári újságíróknak termett a legtöbb babér. Az idén ismét kiosztott Sebesi Imre-díjat Csatári Melinda kapta. Ezzel a díjjal tüntették ki ugyanakkor Romeo Couţit, a Román Televízió Kolozsvári Stúdiójának igazgatóját is, elismerve a magyar és a nemzetiségi adások fennmaradásáért tett erőfeszítéseit. A pályakezdő rádiósoknak járó Tomcsányi Tibor-emlékdíjat Ambrus István, a Kolozsvári Rádió fiatal munkatársa kapta. A MÚRE Nívódíját Puskel Péter, az aradi Nyugati Jelen munkatársa kapta, az elektronikus média kategóriájában pedig Oláh Gál Elvira munkáját ismerték el: a Marosvásárhelyi Rádiónak illetve a magyarországi Kossuth Rádiónak készített tudósításaiért tüntették ki. A Hargita Megyei Önkormányzat és a Gyergyószárhegyi Művésztelep évek óta díjazza a legjobb kulturális újságírót. A díj Bogdán László, a Háromszék című napilap munkatársát illette, de idén rendhagyó módon ugyanezzel a díjjal ismerték el Garzó Ferenc, a Magyar Távirati Iroda bukaresti tudósítójának munkáját, „aki közel nyolc éve népszerűsíti a Székelyföld kulturális értékeit”. Stratégiák és technikák A kétnapos konferencia központi témájaként a médiastratégiák és túlélési technikák szerepeltek. A résztvevők arra keresték a választ, hogy hogyan élhetik túl az elkövetkező időszakot mind gazdasági, mind pedig a szakmai téren – megőrizve a minőségi, magyar nyelvű újságírást úgy Románia területén, mint a Kárpát-medence más magyarlakta vidékein. A magyarországi újságírók mellett jelen voltak a kárpátaljai és vajdasági újságírók is. Szó volt a megszorító gazdasági intézkedésekről is – előadásában erről beszélt többek között Kelemen Hunor, a román kulturális tárca vezetője is. „A sajtóban felröppent, különböző médiumokat érintő várható törvénykezési szigorításokat (a sajtó fokozottabb ellenőrzése, illetve az a törvénytervezet, amely az Országos Audiovizuális Tanács ellenőrzése alá vonná az írott sajtót is – szerk. megj.) nem csak hogy nem támogatjuk, hanem igyekszünk megakadályozni, hogy ilyenszerű törvények szülessenek” – jelentette ki a miniszter. „Ezek a tanácskozások azért is nagyon fontosak, mert a magyarországi kapcsolataink is erősödnek” – hangsúlyozta lapunknak Karácsonyi Zsigmond MÚRE-elnök. Az újságírószervezet gyergyószárhegyi konferenciáján részt vett Havasi János, a Magyar Televízió közéleti igazgatója és Csermák Zoltán, a magyar köztévé kiemelt szerkesztője is, akik a határon túli kisebbségi műsorokról beszéltek. A két tévés ígéretet tett arra, hogy nemcsak a határon túliakról szóló műsorokban (például Kárpát Expressz) kapnak publicitást az erdélyi események, hanem megpróbálják integrálni azokat a napi műsorfolyamba is. F. I. Új Magyar Szó (Bukarest) 2012. szeptember 17.Megtartotta éves közgyűlését a MÚRE – médiastratégia készülKialakulóban van az a stratégia, amely a különböző kisebbségi magyar nemzetrészek sajtójának fennmaradását, sőt fejlődését szolgálná, akár egy összmagyar integráció kívánalmával is. Ugyanakkor folyamatban van a 2012-es médiakatalógus, a külhoni magyar média teljességre törekvő tárának véglegesítése – derült ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) a hétvégén tartott rendezvényén. A Magyarország határain túl működő média mai állapotáról zajló szombat délutáni vitát – amelyen magyarországi, szerbiai és horvátországi sajtósok is részt vettek – a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója jelen lévő vezetői moderálták. A MÚRE a hétvégén tartotta ez évi közgyűlését és az ehhez kapcsolt, a riportról mint sajtóműfajról szóló szakmai tanácskozását a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központban. Az első összehívásra csak a tagság töredéke jelent meg, ezért csak második összehívásban sikerült a közgyűlést statutáris körülmények között megtartani. Ekkor hangzott el Karácsonyi Zsigmond elnök beszámolója a 2011-es tevékenységről, a pénzügyi ellenőrző bizottság jelentése és a 2012-re vonatkozó előterjesztés. Ülést tartott a MÚRE igazgatótanácsa és becsületbírósága, amelynek egy lemondást követően Mózes Edit az új elnöke. A riport mint kordokumentum címmel Bodolai Gyöngyi tartott előadást, bemutatva egyben új riportkötetét is, amely a Világhírnév Kiadó publicisztikai sorozatában jelent meg. Vajda György a fotóarchiválás problémáiról beszélt, Kacsó Sándor régi tévés riportokból vetített részleteket. Meghívottként a budapesti Al Ghaoui Hesna, a Magyar Televízió haditudósítója tartott élményszámba menő előadást és vetítést Háborúk földjén címmel, Havasi János a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hadisírkutató törekvéseit vázolta, Csermák Zoltán (MTV) a riportkészítés buktatóit összegezte. A Kós Károly Kollégiumot, a közmédia külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testületét annak elnöke, BarlayTamás mutatta be. Mint kiderült, az erdélyi sajtót két televíziós, a székelyudvarhelyi Jakab Endre és a kolozsvári Maksay Ágnes képviseli a testületben. Szombaton este a Lázár-kastély lovagtermében átadták az idei szakmai nívódíjakat. A MÚRE igazgatótanácsa 2012-ben Bakó Zoltánt, a Vásárhelyi Hírlapszerkesztőjét és Gödri Ildikót, a Román Televízió magyar adásának munkatársát tüntette ki sokéves kiváló tevékenységükért. A kezdőknek járó Tomcsányi Tibor-díjat B. Szabó Zsolt marosvásárhelyi rádiós kapta, a KMÚEK Messzelátó díját Szili Katalin országgyűlési képviselőnek nyújtották át „a külhoni és magyarországi újságírók együttgondolkodásának és együttműködésének szorgalmazásáért, támogatásáért”. A házigazda centrum és a Hargita Megyei Tanács idén Ambrus Attilát, a Brassói Lapok főszerkesztőjét díjazta, az Oltyán László-díjat viszont ez évben nem osztották ki, mivel a kiírt pályázatra nem érkeztek színvonalas oknyomozó, tényfeltáró riportok. Krónika (Kolozsvár) 2012. szeptember 18.A riport mint kordokumentumMÚRE-tanácskozás és díjazás Évek óta ősszel a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ látja vendégül a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) tagjait országos tanácskozásra és a szervezet közgyűlésére. Az idén szeptember 14-én és 15-én a szakmai beszélgetések témája a riport mint kordokumentum volt, és sort kerítettek a Külhoni Magyar Újságírók Konvenciójának a találkozójára is. Péntek délután szakmai értekezlet folyt. A téma, amint korábban jeleztük, a riport volt, amely az újságírói műfajok közül a legösszetettebb. Elsősorban nagy tapasztalattal, érzékkel, empátiával, nyelvismerettel, tehetséggel rendelkező újságíró írhat olyan riportokat, amelyekben – a témának megfelelően – az információ és adatközlés mellett akár élettörténetek, helyszínleírások jelennek meg. S ettől az újságban közölt, vagy a képernyőn látott, illetve a rádióban hallott riportok közlésüket követően dokumentumokká válnak, hiszen az adott időszak társadalmi réteg életének tükrévé válik. Bodolai Gyöngyi, lapunk munkatársa vitaindítóként a műfajról beszélt, illetve arról, hogy milyen érdekes témákkal foglalkozott több évtizedes munkássága alatt, többek között a Mezőségen. Ezeket a Táltos erő című riportkötetbe gyűjtötte össze. Vajda György, szintén lapunk munkatársa a fotóriportról beszélt, és arról, hogy a szerkesztőségeknek fontos megőrizni a munkatársaik által készített fotókat, hiszen ezek is idővel kordokumentumok lesznek. Tájékoztatta a jelenlevőket egy erdélyi fotómúzeum létrehozása érdekében tett eddigi törekvésekről. Hangulatos illusztrálása volt az elhangzottaknak a Kacsó Sándor– az RTV magyar adása főszerkesztője – által a tanácskozásra elhozott három, Ceausescu-korszakban készült oknyomozó, szocio- és vívmányriportfilm. A pénteki előadásokat Fischer István Azerbajdzsánban készített dokumentumfilmjének levetítése zárta, amely megrázóan illusztrálta, hogy a kőolajért és a meggazdagodásért vívott harc miként rendezi át a világot és befolyásolja az emberi sorsokat. Szombaton délelőtt került sor a MÚRE igazgatótanácsának ülésére, majd a közgyűlésre, amelyen Karácsonyi Zsigmond elnök beszámolt a 2011. év tevékenységéről és felvázolta a 2012-es előterjesztést, illetve a jövő évi terveket. A becsületbíróság ismertette, hogy az előző időszakban milyen ügyekkel fordultak hozzájuk a kollégák. A testület új elnöke Mózes Edith, lapunk munkatársa lett. A belső, napirenden lévő témákon kívül három fontos nyilatkozatot is megfogalmazott és elfogadott a szervezet. Az egyik a közelgő parlamenti választásokkal kapcsolatos. A MÚRE megerősítette azt a korábbi ajánlását, miszerint – a romániai magyar újságírói szakma hitelének és tekintélyének megőrzéséért – az az írott vagy elektronikus médiában dolgozó munkatárs, aki politikai szerepet vállal, függessze fel szakmai tevékenységét. Egy másik beadványban – Kacsó Sándornak az igénylésére – a Román Televíziótársaság tervezett átszervezése kapcsán a MÚRE együttműködési szándékát fejezte ki azon testületekkel, amelyek a közszolgálati televízió személyzeti és műssorrácsbeli változásaiért felelnek majd. Ugyanakkor egy következő nyílt levélben a MÚRE aggodalmát fejezte ki a Maros Megyei Tanácsnak azon intézkedése kapcsán, amely a marosvásárhelyi Látó és a Vatra irodalmi folyóiratok összevonására irányult. Ebben az alkotói közösségek függetlenségének tiszteletben tartására hívták fel a helyhatóság figyelmét. Délben, a pénteki előadás-sorozat folytatásaként, közel kétéves egyeztetés után tarthatta meg előadását Al Ghaoui Hesna, az MTV haditudósítója, a Bábel című riportműsor szerkesztője (sz. m.: a legközelebbi műsor szerdán 22 órától lesz az m1 műsorán), aki érdekes háttér- információkkal szolgált arról, hogy milyen körülmények között dolgozik frontvonalon egy tévétudósító. Majd a Bábel első adásának riportját vetítette le, amelyben egy Líbiában – a felkelők pártján – harcoló amerikai önkéntes sorsán keresztül került emberközelbe a véres konfliktus. A riporternő nemrég megjelent Háborúk földjén című kötetét is bemutatta és dedikálta az érdeklődőknek. Némiképpen kötődve az előző előadáshoz, Havasi János, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hadisírkutató munkájáról számolt be – alátámasztva azt a tényt, hogy a média is végezhet tudományos irányú kutatást, feltárást, hiszen nem egy esetben olyan helyszíneken járhatnak a munkatársak, ahol mások nem, és olyan információkat tudnak meg, amelyek dokumentumértékűek. S hogy azért ne csak a riport pozitívumairól beszéljünk – dr. Csermák Zoltán, az MTVA közkapcsolati szakembere a riport hibáiról is beszámolt a kollégáknak. A Kós Károly Kollégiumot, a külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testületet Barlay Tamás elnök mutatta be, amelynek két erdélyi tagja is van, a székely-udvarhelyi Jakab Endre és a kolozsvári Maksay Magdolna– mindketten televíziós szakemberek. Szombaton délután megtartotta ülését a Külhoni Magyar Újságírók Konvenciója, amelyben az erdélyieken kívül vajdasági, kárpátaljai és horvátországi magyar sajtószervezetek képviselői is jelen voltak. A résztvevők folytatták az idén a Vajdaságban szervezett tanácskozást, ahol körvonalazták a külhoni magyar médiastratégiát, amelynek keretében először felmérés, ún. médiakatalógus készül a határon túli médiaszervezetekről. A stratégia lesz az az útmutató, amely eligazítást nyújthat majd az anyaországiaknak abban, hogy milyen támogatást hova juttassanak, illetve egy olyan együttműködésnek is a szolid alapja lehet, amellyel erősebbé, szorosabbá fűzhetik majd a kapcsolatot a határon túli médiaszervezetek, s ezen túl akár kulturális csereprogramok is elindulhatnak. A tanácskozáson jelen volt Szili Katalin magyar országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke is, aki több éve támogatja az említett törekvést. A rendezvény a Lázár-kastély Lovagtermében tartott hagyományos díjkiosztással ért véget. Ezen a MÚRE évente egyszer elismerő okleveleket ad át azoknak a kollégáknak, akik életpályájuk során kimagasló eredményt értek el. Az írott sajtóbeli nívódíjat Bakó Zoltán, egykor a Vörös Zászló, majd a Népújság, a Vásárhelyi Hírlap jelenlegi szerkesztője vehette át Vajda György javaslatára. Az audiovizuális média kategóriában Gödri Ildikót, a Román Televízió magyar adásának szerkesztőjét tüntették ki Kacsó Sándor főszerkesztő ajánlására. A különdíjasok között volt B. Szabó Zsolt, előbb a Marosvásárhelyi Rádió, az Erdély Fm mostani munkatársa, aki a Tomcsányi Mária által a férje és fia emlékére alapított és a pályakezdő rádiósoknak felajánlott Tomcsányi-díjat vehette át. A KMÚEK minden évben azokat a személyiségeket tünteti ki, akik sokat tesznek a külhoni magyar sajtóért. A vajdasági Sándorov Péterről, a BBC volt munkatársáról elnevezett Messzelátó Díjat az idén – nem kis meglepetésére – Szili Katalinnak adták át, aki szerényen megjegyezte: barátok közé jön, akikért egyszerűen teszi a dolgát. A Hargita Megyei Tanács, illetve a szárhegyi művelődési központ nemcsak sajtóbeli, hanem művelődésszervezői munkájáért Ambrus Attilát, a Brassói Lapok főszerkesztőjét díjazta. Az idén nem adták át az Oltyán László- emlékdíjat, amelyet előző években pályáztatás alapján a legjobb oknyomozó riportért osztott ki a néhai marosvásárhelyi újságíró családja és a Juventus Alapítvány. A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap, a Hargita Megyei Tanács és a Communitas Alapítvány támogatta. (erdélyi) Népújság (Marosvásárhely) 2012. november 4.Marosvásárhely: látogatás a nemzet nagyjainálA fiatal történészeket tömörítő Borsos Tamás Egyesület a Halottak napja alkalmával, a nagy elődök tiszteletére körsétát szervezett a marosvásárhelyi református temetőben. A résztvevők jelentős közéleti személyiségekre, tudósokra, városi elöljárókra, színészekre, írókra, képzőművészekre és nem utolsó sorban Borsos Tamásra emlékeztek. A csoport vezetésére Spielmann Mihály történészt kérték fel, aki a séta elején röviden vázolta a református sírkert történetét. Nagy Szabó Ferenc kertjét 1642 körül vásárolta fel a város, és ez lett a vásárhelyi reformátusok sírkertje. A katolikusok számára 1727-ben a Kálvária hegyen adományozott a város temetőhelyet. A református temető nem csupán felekezeti sírkert volt, hanem köztemető is, illetve a város kiválóságainak itt adományoztak díszsírhelyet. Erdély legrégebbi ravatalozója, az 1698-ban, fából épült és zsindellyel fedett cinterem, a Teleki család ajándéka, amelynek a mestergerendája az 1943-as nagy tél következtében megroppant. A marosvásárhelyi származású, Kelemen Lajos kolozsvári műtörténész gondoskodásának köszönhetően az egyház helyreállította és ezzel igen értékes műemléképületet mentett meg. A séta során előbb a ravatalozó körül elhelyezett a 17-ik századból fennmaradt sírköveket látogatta meg a társaság. A Református Kollégium egykori tanárai, a Marosvásárhelyen élt református püspökök, lelkipásztorok, orvosok, az orvosi egyetem egykori orvosprofesszorai, városi elöljárók, a királyi tábla bírái, tudósok, írók, költők, képzőművészek, színészek, művészek sírjainál álltak meg a résztvevők, akik felidézték az elődök szakmai megvalósításait, emberi vonásait, a város közéletében betöltött szerepüket. A református temetőben nyugszik Bolyai Farkas és Bolyai János, apa és fia, a két nagy matematikus, Bernády György polgármester, Altalffy Endre orientalista, Sütő András író, Hunyadi András rendező és fia Hunyadi László színművész, Oláh Tibor színikritikus, Székely János író-drámaíró, Szőcs Kálmán költő, Molter Károly író, Marosi Péter irodalomkritikus, szerkesztő, Oltyán László újságíró, Péterffy Gyula színművész, Szabó Lajos, a színművészeti főiskola egykori rektora, Szépréti Lilla újságíró, Nyilka Róbert festőművész. Itt nyugszik az a Simó Géza, akiről Vásárhelyen bútorgyárat neveztek el, Kulcsár Béla szobrászművész, aki a Színház-téri szobrokat készítette, Bustya Lajos a század első évtizedének építkezési vállalkozója, Aranka György, az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság alapítója, Metz Albert, a zeneiskola alapítója, Zoltán Aladár zeneszerző. A temető távolabbi sarkában fekszik Borsos Tamás egykori városbíró, várépítő, Bethlen Gábor egykori diplomatája, aki jelentős emlékiratot hagyott az utókorra. Borsos Tamás nevét viseli a marosvásárhelyi fiatal történészek egyesülete, nevükben László Loránd, az egyesület soros elnöke helyezett koszorút a 17-ik századi síremlékre. Lexikon készül Marosvásárhely egykori elöljáróiról A temetőséta során a vásárhelyi személyiségek életútja, emberi alakja, a hozzájuk fűződő anekdoták mellett felmerült az az igény, hogy egyre inkább szükség lenne a vásárhelyi személyiségek lexikonára, amelyet jelenleg Fülöp Mária marosvásárhelyi nyugalmazott könyvtáros készít. A túravezető hangsúlyozta: hatalmas szellemi örökségről van szó, kiváló személyiségek éltek Vásárhelyen, akiket nem szabad elfeledni. „Menteni kell a régi köveket, amelyek talán utolsó jelei annak, hogy egykor közöttünk éltek, a közösségért fáradoztak” – fogalmazott Spielmann Mihály. Maszol.ro 2012. december 24.Oltyán László íróra, újságíróra emlékeztek MarosvásárhelyenOltyán László marosvásárhelyi író és újságíró újabb posztumusz kötetét mutatták be a szerző szülővárosában, Marosvásárhelyen. Önkéntes száműzetés. Az 55 évesen elhunyt szerző 1988-ban a sajtóból is visszavonult A Kriterion kiadásában megjelent, Pihenés a hegyen című regény 1979-ben íródott, ennek ellenére H. Szabó Gyula, a kiadó vezetője úgy vélekedett a Bernády-házban szervezett könyvbemutatón, hogy Oltyán műve most is éppen olyan kortársnak számít, mint bő három évtizeddel ezelőtt. Arra a kérdésre, hogy miért nem jelenhetett meg eddig az 1990-ben, mindössze 55 esztendősen elhunyt szerző műve, a regény előszavában Tófalvi Zoltán adja meg a választ. Szerinte a cenzúra túlfűtött szigorát jól ismerő szerző tudatában volt annak, hogy regényét a fióknak írja. Oltyán László az egyetlen olyan erdélyi újságíró volt, aki nemcsak egyes, a hatalommal szembemenő kisemberről írt regényei közlését nem erőltette, de amikor negyed évszázados pályafutás úgy érezte, hogy se tolla, se gyomra nincs a kor követelményeihez, 1988-ban a sajtóból is visszavonult. Nem egy kényelmesebb vagy jobban fizetett állásba, hanem kétkezi munkásnak az egyik gyár sötét, hideg szerszámlakatos-műhelyébe, ahol egyesek által megbecsült, mások által megalázott inasként kezdte újra az életét. Ennek dacára szabad embernek érezte magát. „Kikerült a Vörös Zászló szerkesztőségéből, de emberileg nem tört meg. Mindez azt bizonyította, hogy erősebb volt, mint a hatalom” – jellemezte néhai pályatársát Gáspár Sándor rádiós újságíró. Oltyán László abban a naiv tévhitben ringatta magát, hogy mások is követik a példáját, s ha tömegesen tiltakoznak a diktatúra ellen, akkor annak érdemi következményei lesznek Ehhez képest a ’89-es fordulat után csak a nevét hiányoló és aláírásgyűjtésbe fogó olvasók követelésére került vissza az akkor már Népújság nevet viselő, megyei napilaphoz, ahol nagyon keveset dolgozhatott a ’90 őszén bekövetkezett haláláig. „Meggyőződésem, hogy Oltyán László ma sem találná a helyét, ha valamelyik politikai szekértábor tologatásán dolgozó újságnál ténykedne” – vélekedett a Krónika munkatársa, Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár) 2013. szeptember 16.Rácz Éva a MÚRE új elnökeUjj János nívódíjas Elemi anyagi körülmények miatt az elmúlt hét végén Gyergyószárhegyen együtt tartották meg a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) háromévente esedékes tisztújító közgyűlését és évi szakmai táborát – ez utóbbit a Közösségépítő újságírástémakörrel. A szakmai tábor pénteken a 130 éve születet Kós Károly hagyatékát bemutató előadással és az ehhez szorosan kapcsolódó dokumentumfilmmel kezdődött, H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója és Szabó Zsolt, a Művelődés ny. főszerkesztője közreműködésével. A szombat délután Az újságíró közéleti szerepvállalása címmel Ambrus Attila vitaindítójával indult, majd Vincze Lóránt Kisebbségpolitika és az EU című előadása következett. A magyarországi dr. Csermák Zoltán, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kommunikációs Irodájának főmunkatársa Rólunk-velünk címmel részletezte az anyaország közmédia-politikáját a külhoni magyarság életének minél objektívabb bemutatása érdekében – elképzeléseket körvonalazva és eredményeket felmutatva, köztük a külhoni magyar sajtószolgálat és a tusnádfürdői továbbképző központ beindulását. Igazi vitát – nem véletlenül! – az Etikai vétségek a virtuális térben című előterjesztés váltott ki. Ezt megelőzően szombaton a kora délutánba nyúlóan került sor – második meghirdetésre – a MÚRE közgyűlésére, amelyen a beszámolók előterjesztése utáni tisztújításon megválasztották az új vezetőségi testületeket és az új vezetőket. Rácz Éva, a Kolozsvári Rádió magyar adásának szerkesztő-műsorvezetője kapott három évre bizalmat az elnöki tisztségre, Mózes Editet, a marosvásárhelyi Népújság szerkesztőjét megújították a Becsületbíróság elnöki tisztségében, és kialakult az öttagú Végrehajtó Bizottság új összetétele is. Szombaton este a gyergyószárhegyi Lázár-kastély Lovagtermében ünnepélyes körülmények között adták át az idei nívódíjakat: az írott sajtó kategóriában ezt az aradi Ujj János kollégánk érdemelte ki, míg az elektronikus média kategóriában Kacsó Edith, a bukaresti TV magyar adásának szerkesztője. A Hargita Megyei Tanács és a Gergyószárhegyi Művelődési Központ közös díját Bajna Gyögy gyergyószentmiklósi újságíró, az Oltyán László emlékdíjat Bodolai Gyöngyi, a Népújság szerkesztője kapta. Kiss Károly Nyugati Jelen (Arad) 2013. szeptember 16.Új elnök a MÚRE élénRácz Éva személyében új elnököt választott Gyergyószárhegyen a hét végén összeült Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) tisztújító közgyűlése. A Kolozsvári Rádió 39 éves munkatársa a szervezet addigi elnökét, az újabb mandátumért versenybe szálló Karácsonyi Zsigmondot győzte le hét szavazattal. A Marosvásárhelyen megjelenő Népújság főszerkesztője húsz éven keresztül foglalt el különböző tisztségeket az újságíró-szervezetben. Legutóbbi mandátumaiban ügyvezető elnökként, majd 2010-től mostanig elnökként dolgozott. Utódja, még megválasztása előtt kifejtette, hogy a tisztség esetleges elnyerése rendkívüli megtiszteltetést, ugyanakkor kihívást jelentene számára. Rácz – aki az egyesület első női elnöke – legfőbb célja hitelesen képviselni a hazai magyar újságírói társadalmat. Szakmai díjakat adtak át A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének közgyűlése után a gyergyószárhegyi Lázár-kastély Lovagtermében idén is átadták a nívódíjakat. Az írott sajtóban Ujj János (aradi nyugalmazott újságíró), az audióvizuális médiában Kacsó Edit (TVR, bukaresti magyaradás) részesült elismerésben. A Hargita megyei önkormányzat és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ különdíját Bajna György (Gyergyószentmiklós), az Oltyán László-emlékplakettet Bodolai Gyöngyi (Marosvásárhely) vehette át. A szakmai szervezet vezetője tizenhét évvel ezelőtt került a pályára, mint a szatmárnémeti Samtelrádió és televízió munkatársa. A MÚRE új elnöke az utóbbi tíz évből közel nyolcat töltött különböző megyei- illetve kormányhivatalokban. RMDSZ színekben Szatmár megye önkormányzati képviselője volt, majd dolgozott a kormány főtitkárságán, vezetett szenátori irodát és tanácsos volt az egészségügyi tárcánál Cseke Attila minisztersége alatt. Miután 2012-ben Nagyváradon polgármester-választási kampányt is vezetett, Rácz Éva visszatért a sajtóba. Kérdésünkre, hogy mit tenne, ha ismét politikai felkérést kapna, a MÚRE új elnöke leszögezte, hogy élete következő tíz évét Kolozsváron és lehetőleg a sajtóban szeretné eltölteni. Ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy az eddigi politikai kötődései ellenére mind szervezeti elnökként, mind rádiós újságíróként tárgyilagosan fog valamennyi erdélyi magyar politikai párthoz illetve sajtótermékhez viszonyulni. Írott sajtóért felelős alelnöknek Vajda Györgyöt (Népújság), audiovizális alelnöknek Kacsó Sándort (TVR, bukaresti magyaradás) választották. A becsületbíróság elnöke a továbbiakban is Mózes Edith (Népújság) maradt. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2014. március 29.Címereink tudósa– Beszélgetés dr. Szekeres Attila István heraldikussal – "Magyarország köztársasági elnöke dr. Szekeres Attila István heraldikus részére múltunk, gyökereink kutatásáért, a magyar, a szász és a székely jelképek, szimbólumok tudományos igényű népszerűsítéséért és a székelyföldi magyar jelen erősítéséért a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adományozta a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából" – szól a hír. Honfitársunk – mondhatnám büszkén: földink – itt született Marosvásárhelyen, gyerekéveit a család ősi fészkében, Mezőmadarason töltötte, majd a református lelkipásztor apát követve Radnótra költözött a család. Attila a Bolyaiban érettségizett, a sors Sepsiszentgyörgyre sodorta. Itt aztán úgy ráragadt a székely nyelvjárás, hogy engem is megtévesztett ez a mezőségi székely. Kiváló újságíró, munkáját Méray- díjjal és Oltyán László-díjjal ismerték el, a MÚRE-ban másfél évtizede tevékenyen részt vesz, az újságíró társadalom érdekeiért, a minőségi újságírásért emelve szót. A Becsületbíróságnak is tagja újabban. Tanult, egyetemekre járt, különböző szakokat látogatott, és közben heraldikussá képezte magát, címertanból doktorált. – Legelőször azt tisztázzuk, mi is az a heraldika? – A heraldika vagy címertan a történelem segédtudománya, mely a címerek keletkezésével, fejlődésével, összetételével, szerkesztésével, megjelenítésével, értelmezésével, adományozásával vagy felvételével és használatával foglalkozik. A heraldika két részből áll: címertudomány, amely a címeralkotás elméletével, a címerek meghatározásával, öröklésével foglalkozik, és címerművészet, amely a címerek plasztikus megjelenítésével. Én mindkét ágat művelem, habár hangsúlyozni szeretném, nem vagyok művész, tudományos alkotómunkát végzek, amikor egy-egy közigazgatási egységnek címert tervezek, rajzolok, festek. Elsősorban a címertudomány művelője vagyok – heraldikus. A megélhetést jelentő újságírás mellett kutatok, számos tanulmányom jelent meg magyarul, románul egyaránt, országos és nemzetközi konferenciákon tartok előadást, és községeknek, városoknak, megyéknek tervezek címert. – Te mikor és miért kezdtél el foglalkozni a címertannal? – Mindig is vonzott a középkor és kora újkor története, s a címerek ekkor voltak a társadalom "főszereplői". Történelmi regények, filmek ragadtak meg. Aztán az első lökést 1980-ban, tizenöt éves koromban kaptam. Egy rokon temetéséről apám a mezőmadarasi Szekeres család nemeslevele latin szövegének másolatával és annak fordításával tért haza. Sokat tanulmányoztam azokat a lapokat, és megrajzoltam első címeremet. Az 1989-es fordulat után lehetett beszerezni szakirodalmat, s én gyűjtöttem és olvastam: magyart, románt, franciát, angolt, németet, olaszt, lengyelt. Emellett gyakorlatra is szükség van. A terepen tanulmányoztam címereket a kolozsvári Farkas utcai református templomban, a Házsongárdi temetőben, a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban, a vajdahunyadi várban, a köpeci református templomban, levéltárakban és másutt. Továbbá rajzoltam és festettem címereket – eleinte kényszerből, mert sok közigazgatási egységnek terveztem jelképet, s azok megrajzolását nem volt kire bíznom, így előkaptam a ceruzát, ecsetet, és magad, uram. 2005 elején hites címergrafikusi akkreditálást kaptam az országos címertani bizottságtól. A heraldikát nem iskolában lehet megtanulni, az a kevés, amit ebből az egyetemen oktatnak, legfennebb löketet adhat az érdeklődőnek. Mindamellett, hogy autodidakta módon elsajátítottam, amit lehetett, mégis, hogy véletlenül se tartsanak dilettánsnak, Kolozsváron elvégeztem a történelem szakot is – amire a Ceausescu- korszakban nem volt lehetőségem –, természetesen címertanból készítettem az államvizsga dolgozatomat, majd címertanból doktoráltam a Román Akadémia kolozsvári történelmi intézetében. – A többségi nemzet értékeli munkádat? – Hogyne! Jobban, mint saját erdélyi magyarjaink. Évek óta meghívnak az országos genealógiai és címertani kongresszusra, ahol mindig székely vagy magyar címerekhez kötődő előadásokat tartottam, szintúgy országos műemlékvédelmi konferenciákra, ahol székelyföldi és erdélyi magyar műemlékek címereiről értekezem. A román szakemberek már várják előadásaimat. Meghívtak, hogy legyek tagja a Sever Zotta Román Genealógiai és Heraldikai Intézetnek, nemrég annak tudományos tanácsába választottak, felvettek a Román Akadémia Országos Címertani, Genealógiai és Heraldikai Bizottságába, és a Moldovai Köztársaságban működő Paul Gore Genealógiai, Heraldikai és Levéltár-tudományi Társaság is meghívott tagjai sorába. Megjegyzem, ezekbe nem én kértem felvételemet. Viszont a magyarországi szervezetekbe – Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság, Magyar Tudományos Akadémia Köztestülete – én jelentkeztem. 2009-ben, Mihály János történész kezdeményezésére Pál Antal Sándorral és Zepeczaner Jenővel közösen megalakítottuk a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoportot. Nyomdában van a negyedik tanulmánykötetünk, a Címer és pecsét a Székelyföldön című vándorkiállításunk minden jelentősebb városban megtekinthető volt, elkészítettük a székely történelmi zászlósort. Címertervezői munkásságomat a román államfő is elismerte, 2011-ben megkaptam a Kulturális Érdemrend lovagkeresztjét. – Milyen jelképeket kell hordoznia egy közigazgatási címernek? – Minél kevesebbet és minél egyszerűbbeket, az illető városra vagy községre a legjobban illőt. Kevés címerképet kell felvinni a pajzsra, hisz a cél az, hogy könnyen felismerhető legyen a jelkép. A túlzsúfolt címert használóján kívül senki sem jegyzi meg. S gondoljunk arra, hogyan mutat hivatalos papír fejlécén vagy névjegyen, tehát apró méretben egy különböző figurákkal teleszórt ábra? Semmivel sem előkelőbb az a címer, amelyben sas van, mint az, amelyikben éppenséggel veréb, ha netán Verebesről esik szó, sőt, utóbbi névcímerként még értékesebb is. Vigyázni kell a mértékletességre. A címer nem nemzetiségi statisztika, mint ahogyan nem történelemkönyv, nem földrajzi atlasz és nem falumonográfia! Nem kell belezsúfolni minden, az illető településhez kötődő eseményre utaló jelképet. Sokszor veszekedésig fajulóan vitázom polgármesterekkel vagy a község "mindentudójával", mert olyan majd’ mindenhol akad. Mindig arra törekszem, hogy a lehető legjobbat hozzam ki egy címerből. Minél régebbi egy címer, annál rangosabb és értékesebb. Tehát meg kell tudni, a városnak, a községnek, esetleg egyik falujának volt-e címere vagy ábrás pecsétje, mert ebben az esetben azokat föltétlenül fel kell használni. Amennyiben nincs ilyen, s zömmel ez a helyzet, a település történelmében kell valamilyen fontos eseményt találni, vagy a községet birtokló, de annak előmeneteléért tevő nemesi család címerét felhasználni. Ha lehetséges, beszélő vagy névcímert kell alkotni. – Van-e ma létjogosultságuk a címereknek? – Természetesen van. A címer egyéniesíti a közigazgatási egységet. Az egyszerű, jó címer megragadja a szemlélőt, aki a képet hozzácsatolja a településhez. A címer ugyanolyan fontos, mint a közigazgatási egység neve. A címernek az azonosítás, a ráismerés is feladata. És ne feledjük, jelképeiben is él egy közösség, s ha teheti, büszkén lengeti zászlaját, jelöli meg felségterületét, s idegenben való ünnepléskor büszkélkedik saját jelképeivel, mutatja, honnan érkezett. Heraldikusunk szerénysége tiltotta, hogy elmondja, hát elmondom én: Erdélyben ő az egyetlen szakképzett művelője e tudománynak-művészetnek. Gratulálok, azért is, mert két országban is öregbítetted hírnevünket. Ez valóban férfimunka volt – hogy a költőt parafrazáljam. Kuti Márta Népújság (Marosvásárhely), 2015. október 6.Harmincéves a HahotaEzelőtt harminc évvel és két hónappal lépett először „színpadra” a marosvásárhelyi Hahota társulat a Kárpátok sétányának 35-ös háztömbje és az árvízvédelmi töltés között. A társulat most egy jubileumi előadással készül megünnepelni a kerek évfordulót, az október 10-ei bemutatón eljátsszák a hajdani első előadás egyik jelentét is. Az Ariel színház próbatermében Ölvedi Antónia, Puskás Győző, Kelemen Barna és az immár három éve „saját rendezőnk”, Kovács Levente épp próba utáni megbeszélést tart, amikor érkezünk. Mintegy végszóra toppan be Szőcs János, kezében egy CD-vel, ami a jubileumi előadás zeneanyagát rejti. Akkor, 1985. augusztus 10-én a Kárpátok sétányán volt az első előadásuk. A „színpad” az árvízvédelmi töltés és a 35-ös háztömb közötti füves rész, két fűzfa között volt. A közönség a 35-ös és a 35A tömbházak lakóiból állott, akik a gát oldalán ültek. „Az előadás egyik jelenetét a Kovács Levente által rendezett Emlékek kávéházából loptam ki, a szó legszorosabb értelmében. Annyira tetszett az előadás, hogy többször, úgy is mondhatom, nagyon sokszor megnéztem, aztán azt a jelenetet memorizáltam – már amennyire tudtam – megtanultuk, próbáltuk s aztán eljátszottuk” – emlékezik a kezdetek kezdetére Puskás Győző. Ezt a jelenetet most újra fogják játszani a Humor forte, válogatás a legjobb pirulákból című ünnepi műsorban. Erre jött haza Spanyolországból Ölvedi Antónia, aki Puskás Győzővel játssza ezt a jelenetet. De visszatérve a kezdetekhez: az első évben volt még egy előadás, utána következtek a nyári évadok. Merthogy a „terem” teteje a csillagos ég volt, előfordult többször, hogy szünet után távozni kellett, mert akkora zápor kerekedett, hogy képtelenség volt folytatni a szabadtéri előadást. Ekkor már reflektoruk is volt. Elverte hát az eső az előadást. Akkor még csak az eső... Mert 1988 május 9-én a szeku verte szét a társulatot. Betiltották a további előadásokat. Az aznapit nem lehetett, ötszáz néző ült ugyanis a „nézőtéren”, ennyit azért mégsem lehetett szétkergetni – meséli a társulatalapító frontember. Itt szól közbe Kovács Levente: „Május 9. ugyanis a győzelem napja volt, lehet, hogy rosszul időzítették az előadást. Akkor még a szeku győzött.” Akkoriban már a helyi sajtó is gyakran cikkezett róluk. A szép emlékű Oltyán László Társulat a gyepen és A közönség kitart címmel írt róluk a Vörös Zászlóban. A betiltás után nem látszott az alagút vége, a folytatás lehetősége. Bár Puskás Győző titokban reménykedett valamiben. A kényszerszünet vége A rendszerváltozást követően újra összeállt a társulat. ’90. márciusában lett volna az első újkori bemutató, ezt a „sajnálatos márciusi események” verték szét, illetve hát azok miatt maradt el a bemutató. Végül 1991. március 11-től a Szakszervezetek Művelődési Házában, a MADISZ védnöksége alatt indultak újra. Most már tető volt a fejük fölött. Aztán ’95 elején Fúró Attila segítségével magánszínházként folyatták. Előbb a Kultúrpalotában, utána a Nemzeti Színházban, majd az Arielben. ’92-ben Jakab Zsombor a társulathoz szerződött – szervezőnek. Innen kezdődik a társulat főnixmadár-története. 1999-ben megalakult a Hahota Kft., ami már rangot jelentett, annak ellenére, hogy sokan távoztak a társulattól. De jöttek segíteni a hivatásos színészek (Nagy József, Szabó Mária, Csergőffy László, Székely Éva), s velük együtt az újabb sikerek. ’97-ben Kovács Levente kitiltotta a társulatot az amatőrök fesztiváljáról. (Muszáj volt nekem – mondja a két éve a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett rendező – mert már nem voltak műkedvelői szinten, minőségileg kilógtak a sorból. Nem ugyanabban a súlycsoportban játszottak.) Újra a régi... A harminc éves évfordulóra olyan műsort állítottunk össze, amelyben csak olyan jelenetek vannak, amelyekkel nagy sikert ért el a társulat az elmúlt három évtized folyamán, amelyek a közönségnek is nagyon tetszettek, de hozzánk is igen közel állnak. Persze, egy kicsit újra hangszerelve, Kovács Levente által időszerűsítve – mondta el Puskás Győző. A régebbiket veszik elő, hogy ne keltsék a nézőkben a „déjà vu” érzést. A társulatot immár három éve rendező Kovács Levente úgy véli: „Az utóbbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy van egy műfaj, amely megkerülhetetlen, annak dacára, hogy színházi körökben jelentős fanyalgás tapasztalható vele szemben. Ez az a műfaj, amit a hahotások művelnek. A nézőszám olyan csúcsokat döntöget, amit hivatásos társulatok is megirigyelhetnek.” Úgy látja, hogy jelenleg a kis létszámú magántársulatokat (lásd még nálunk: Spektrum, Yorick) jobban elfogadja a közönség. Ha egy merész vállalkozás egy színházi társulat mögé áll, az szinte biztos, hogy siker lesz, és ezt számtalan példa igazolja. Ami pedig konkrétan a Hahotát illeti, ekképpen vélekedik: ártatlannak tűnő kicsi hülyeségből lesz egy színház. Ez azt jelenti, hogy a művészetben a belső akaratból, elszántságból születik – minden gátoló körülmény ellenére – valami, jelen esetben egy működő társulat. És egy színházi vállalkozást az tesz érvényessé, hogy állandóvá válik. Puskás Győző ehhez még annyit tesz hozzá, hogy a vállalkozást, a társulati életet, a színházat – nevezzük bárminek, egyaránt érvényes rá – az teszi élővé, sikeressé, hogy a közönség szereti, és ez adja az energiát a további munkához is. Közönség nélkül nincs előadás, a közönség szeretete nélkül pedig nincs siker – olyan axióma ez, ami megkerülhetetlen. Erdélyben immár mindenütt otthon érzik magukat, mindenhova haza mennek. „Koncerteken, a nemzeti színház előadásainak szünetében, de a piacon, az utcán, az üzletben megállítanak, kérdik, hogy mikor lesz a következő előadás. Teszi ezt ügyvéd, postás, mindenféle rendű és rangú ember, akiket egyetlen dolog köt össze – a színház szeretete” – osztja meg kellemes tapasztalatát velünk a Hahota frontembere. Az ünnepi díszelőadás október 10-én, szombaton este 7 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében lesz. (ismétlések: október 11., 18. és 25-én). Hahotások három évtizede Akik ott voltak a kezdet kezdetén: Ölvedi Antónia, Lengyel Gabriella, Moldován Sándor, Kopacz András, Filcz Zoltán, Toldi Levente, Puskás Győző. Ők voltak a legeslegelsők, akik megértek sikert és hatóság-generálta kudarcokat. A jelenlegi jubiláló csapat pedig: Székely M. Éva, Gönczi Katalin, Ritziu Ilka Krisztina, Cseke Péter, Kelemen Barna, Szőlősi Pénzes Szilárd, Puskás Győző, és fellép „az ideiglenesen hazánkban tartózkodó” veterán, Ölvedi Antónia is. Bakó Zoltán Székelyhon.ro 2017. augusztus 24.A székely zászlóról szakértői szemmelCímertani és pecséttani szakember, zászlószakértő, újságíró és számos kitüntetés birtokosa. Londonban nagy érdeklődés övezte előadását a székely zászlóról. Dr. Szekeres Attila István heraldikussal, a Háromszék napilap szerkesztőjével beszélgettünk. – Nemrég Londonban jártál a 27. Zászlótudományi Világkongresszuson. Kiket szólít meg egy ilyen nemzetközi tudományos fórum? – Száz résztvevővel zajlott augusztus 7–11-e között a Zászlótudományi Világkongresszus, amelyet kétévente szerveznek. 2015-ben Ausztráliában volt – oda is hívtak, de túl sokba került volna –, 2019-ben Texasban lesz, 2021-ben pedig Szlovéniában. A résztvevők zöme zászlókutató, kisebb hányada heraldikus vagy a címerek mellett zászlótörténettel is foglalkozó szakember. Voltak ott az egész világból, hogy csak a legtávolabbiakat említsem: Ausztráliából, Szingapúrból, Indiából, Kínából a Dél-Afrikai Köztársaságból, Brazíliából, az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából, s természetesen Európából. A résztvevők közül 43-an tartottunk előadást. – Volt-e Romániából más szakember is? – Rajtam kívül más nem volt Romániából, magam az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnökeként, erdélyiként jelentkeztem be, a kitűzőmön is ez állt: Transylvania. Megjegyzem, én voltam az egyetlen magyar. – A székely zászlóról tartott előadásodnak milyen volt a fogadtatása? – Nagy siker volt ez a zárónapon, augusztus 11-én. A székely zászló alakulása az utóbbi négy évszázadban című előadásomat olyan figyelemmel kísérték, hogy még a légyzümmögés is hallatszott volna. Természetesen kérdések is akadtak, amelyekre válaszoltam. Történelmi háttérrel is szolgáltam, hogy a világ minden tájáról érkezett embereket képbe helyezzem Erdélyt, azon belül a Székelyföldet illetően. Ismertettem a székelyek régi és új címerét, majd felvázoltam a székelyek zászlóhasználatának utóbbi több mint négy évszázadát. Igyekeztem ismertetni a romániai magyarság helyzetét és a székelyföldi autonómiatörekvések gáncsolását, a jelképhasználat tiltását. Végezetül leszögeztem: kezdetben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által az önazonosság jeleként használni kezdett zászlóból annak tiltásaival a román hatalom – szándéka ellenére – egy széles körben elterjedt székely zászlót kreált, amely mára a romániai magyar nemzeti közösség autonómiaharcának szimbólumává vált. – Mennyire hiteles a ma használatos székely zászló a heraldikusok számára? – Amint azt Londonban is elmondtam, ezt a székely zászlót a népakarat szentesítette. Ugyanakkor a szakemberek előtt rá kellett mutatnom két hibájára. Az egyik apró, csupán szerkesztésbeli, de szembetűnő: a hold nincs egy szinten a másik égitesttel. A másik hiba viszont nagyobb. Az, hogy egy szervezet, jelesül az SZNT saját jelképeként ezt használja, az a saját joga. Ám ha Székelyföld jelképéről beszélünk, akkor mindenképpen be kellene tartani a címertani és pecséttani hagyományt! Ugyanis az erdélyi országgyűlés az 1659. június 15-én zárult, Szászsebesen tartott ülésén törvénybe foglalta, hogy a székelyeket a nap és félhold jelképezze, ezt a jelképpárost véssék pecsétjébe. A címertan (heraldika) a történelem segédtudománya. A segéd előtag nem valami másodrendűségre utal, hanem arra, hogy a maga tudományával segíti a történelmi kutatást. A zászlótan (vexillológia) a címertan alága volt, 1958-tól jegyzik külön segédtudományként. Tehát ez is tudomány. Londonban többen is megfogalmazták: sajnos a mai zászlók többsége azután kerül a szakemberek elé, miután már elfogadták azokat. A székely zászló is mai zászló, noha négyszáz éves előképei vannak. Visszatérve a kérdésre: szakmailag ha nyolcágú csillagot ábrázolunk, sugarainak a szélrózsa irányába kellene mutatniuk. Magyarázzák a politikusok, hogy két lábon biztosabb állni, mint egy lábon, így a csillag is biztosabban áll két sarkán. Az ám, csak a csillag nem áll, hiszen nincs alátámasztva, szakkifejezéssel élve lebeg. – Ezek szerint mégis hibás a mai székely zászló? – A hagyományra támaszkodva a székely zászlóban napnak kellene lennie, nem csillagnak! Jeleztem, hogy jó lenne az ezután készítendő zászlókban észrevétlenül, fokozatosan, de tudatosan kicserélni a csillagot napra. Ezt valóban így gondolom, de nem indítottam hadjáratot a székely zászló ellen, mint ahogyan egyesek szemében én váltam a legnagyobb ellenséggé. Azáltal nem veszít értékéből, sőt, ha a szakszerűséget tekintjük, inkább nyer. Amúgy is aranysávval vágott kék téglalapként írják le a zászlót, néhol még hozzáteszik: székely jelképekkel. Akkor már a nap és a hold a legmegfelelőbb székely jelkép. Különben az SZNT úgy határozta meg, hogy a csillag nyolc sugara az SZNT mai széki szervezeteinek számát jelképezi. De hát Székelyföld ennél mégiscsak több! Londonban be is mutattam a székely zászló magammal vitt, helyes változatát, amelyet nagyra értékeltek, mintegy félszázan le is fényképeztek. Tehát tetszett a szakembereknek. – Tudjuk, hogy a román és magyar történészek között mekkora nézeteltérések vannak bizonyos történelmi korszakok, illetve a történelmi kutatások értelmezése terén. A heraldika mennyire „békésebb” terület ennél? – Sokkal békésebb. Heraldikusok között – nagyon kevesen vagyunk –, ha nézeteltérés akad, megtárgyalható. A címerek világában a politikusok meg a „nemzetvédők” okoznak galibát, amikor ahhoz szólnak hozzá, amihez nem értenek. – Újságíróként kezdted a pályafutásod, de néhány éve heraldikusként egyre többet hallatsz magadról. Miként fér meg ez a két hivatás egymás mellett? – Pontosítok: mérnökként kezdtem, mert a régi rendszerben nem végezhettem történelem szakot. 1993-ban szegődtem el újságírónak, szerkesztőnek. Előbb a kolozsvári Művelődés folyóiratnál, utóbb a Háromszék napilapnál. 1995-ben elvégeztem az Ady Endre Sajtókollégiumot. A címertan már 15 éves korom óta foglalkoztat, de szakirodalomhoz csak a rendszerváltás után jutottam hozzá. Öt könyv elolvasása után azt gondoltam, mindent tudok. Ötven-hatvan könyv után már tudom, hogy még mit nem tudok. Közben Kolozsváron elvégeztem a történelem szakot, természetesen címertanból írtam az államvizsga-dolgozatot, majd a Román Akadémia kolozsvári történelemtudományi intézetében doktoráltam, szintén címertanból. Jelzem, a heraldikát nem az iskolapadban lehet megtanulni. Ahhoz rengeteg szakirodalom, terepen szerzett tapasztalat szükséges, és jó, ha az ember ki is próbálja a címerrajzolást. Itthon főleg újságíróként ismernek, de más megyékben, Bukarestben, Jászvásárban, Budapesten, Kelet-Európában, Londonban, Kanadában, Ausztráliában heraldikusként tartanak számon… Néha zavar, amikor egy újságíró kolléga úgy tudósít, hogy Szekeres Attila újságíró címertani előadást tartott, hiszen azt heraldikusként tartottam. – Az újságírás mellett milyen mértékben foglalkoztat a heraldikai szakirodalom bővítése? – Hét önálló kötetem jelent meg, köztük a legjelentősebb a Kovászna megye címerkincsét feldolgozó könyvem, ami doktori tézisem is volt, ez egyelőre románul. Van egy nemesleveleket feldolgozó, magyar és román nyelven megjelent kötetem, a többi magyarul került ki a nyomdából, például Keöpeczi Sebebestyén József, a címerművész című. Még vagy tíz tanulmánykötet társszerzője vagyok, számos konferenciakötet társszerzője, tanulmányaim jelentek meg szakfolyóiratokban. Magyarul, románul és angolul is, hisz címerkincsünket nemcsak nekünk kell ismernünk, hanem meg kell ismertetni másokkal is. Tehát teljes mértékben foglalkoztat a heraldikai szakirodalom bővítése. Ki sem látszom az önként vállalt feladatokból, de ez nem panasz. – Hogyan látod az erdélyi magyar újságírás helyzetét, kiútkeresését, a nyomtatott sajtó folyamatos zsugorodását? – A pénzhiány sajnos rányomja bélyegét a sajtó minőségére. Általában optimista vagyok, de a nyomtatott sajtó jövőjét realistaként igen sötétnek látom. – Több évtizedes újságírói pályafutásodban mit tartasz fontos, kiemelendő részletnek? Milyen műfajokat kedvelsz igazából? – A tényfeltáró riport a kedvencem. Lehet azért is, mert kedvelem a történelmet, a kutatást. Sajnos időigényessége miatt most már kevésbé művelem. Fontos elismerés volt, hogy elsőként kaptam meg a tényfeltáró riportokért járó Oltyán László-díjat. No meg úgy gondolom, igényes szerkesztéssel magam is hozzájárultam a Háromszék színvonalának fenntartásához. – Kicsoda a magánember, Szekeres Attila? – Tősgyökeres mezőmadarasi – habár Marosvásárhelyen születtem a kórházban –, református lelkipásztorok leszármazottja, nős, két gyerek apja. Rengeteget járok-kelek az országban, néha a világban is. Újságíróként riporttáborba, heraldikusként meg szakkonferenciákra. A magánéletben is címerekkel álmodom. Előadtam címertudományi világkongresszuson, európai címer- és zászlótudományi konferencián, nemzetközi pecséttani konferencián. Összesen hét országban tartottam előadást. Meghívás lenne, de ez mind költséggel jár. Valaki meg is kérdezte: mennyit keresek egy ilyen úton? Hát ez anyagilag mind veszteség, még az utolsó két világkongresszus is, amit pályázat útján támogattak. De hát ilyen a hivatástudat: belülről fűt, a gőzt ki kell ereszteni… Aztán tanulmányokat írok, címert, zászlót tervezek közigazgatási egységeknek, adományozok egyházaknak, iskoláknak. Egyszóval, nem unatkozom, sőt, utol se érem magam... Dr. Szekeres Attila István Heraldikus, a történelemtudomány doktora, szerkesztő. Marosvásárhelyen született 1965. augusztus 1-jén. A Bolyai Farkas Líceumban érettségizett, elvégezte a Kolozsvári Műegyetemet, az Ady Endre Sajtókollégiumot, a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen a történelem szakot, a Román Akadémia kolozsvári történelemtudományi intézetében doktorált. 1993-tól újságíró, előbb a Művelődés folyóirat, majd a Háromszék napilap szerkesztője. 2003 óta címertervező, 2005-től hiteles címergrafikus. 2006 óta heraldikusként számos nemzetközi, országos és regionális konferencián tartott előadást, több címertani kötet szerzője, több szakkönyv és konferenciakötet társszerzője. Újságíróként 2000-ben Méray-díjat, 2007-ben Oltyán László-díjat kapott, címertani munkássága elismeréseként 2011-ben a romániai Kulturális Érdemrend Lovagkeresztjével, 2014-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár) lapozás: 1-23
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
